Marosvásárhelyi képek a Magyar Nemzeti Galériában

A tárlat visszhangja kedvező, a kincses város az ezredforduló után futtatta fel annyira képzőművészeti mozgalmát, hogy szakmabeliek és egyszerű művészetkedvelők egyértelműen sikertörténetként értékelik.

Miután az ember a budapesti Műcsarnok tágas termeit elhagyva kilép a Hősök terére, igazi lokálpatriótaként az is felmerül benne, vajon Marosvásárhely képzőművészeti élete mikor jut el oda, hogy ezt is bemutassák azon a rangos helyen, ahol hetek óta (július 1-ig) Európai utasok címmel Kolozsvár kortárs művészete fogadja az érdeklődőket, köztük számos külföldi turistát is. A tárlat visszhangja kedvező, a kincses város az ezredforduló után futtatta fel annyira képzőművészeti mozgalmát, hogy szakmabeliek és egyszerű művészetkedvelők egyértelműen sikertörténetként értékelik. Az újabb művészgenerációk termését mutatja fel a kiállítás, olyan fiatal tehetséges festők, grafikusok, vizuális és akcióművészek válogatott munkáit, akiknek többsége már szerte az öreg kontinensen, de a világon máshol is hallatott magáról. Nem váratlanul és nem a semmiből jött ez a „csoda” – olvasható a kurátor, Angel Judit jegyezte rendezvény katalógusában – „hanem folyamatosan épülő, rétegzett jelenség, melynek kialakulása és fejlődése mögött a helyi művészeti szereplők rengeteg munkája, nyitott szellemisége, kitartása és tudatos önpozicionálása áll… A tárlat egyik érdekessége, hogy a műalkotásokon kívül a helyi művészeti élet meghatározó intézményeit is bemutatja.” A városgazdákról nincs szó ugyan, de feltételezhető, hogy az eredmény sokkal nehezebben született volna meg, ha az alkotók és a művészetszervezők erőfeszítéseihez nem viszonyul pozitívan a helyi önkormányzat. Ez olyan tényező, amire a jelek szerint Marosvásárhelyen nem várhatunk egyhamar. Így a művészeti mozgalom ilyen látványos nemzetközi felfuttatására sem. Hacsak nem következik be a Bolyaiak városában is egy másfajta „csoda”, européer, távlatosan gondolkodó személy szerzi meg a polgármesteri tisztséget.

Több mint száz éve Vásárhelynek volt már egy ilyen vezetője, dr. Bernády György. Neki rengeteget köszönhetünk. Amivel a település ma is tényleg büszkélkedhet, az többnyire mind az ő megvalósítása. Az is, hogy a jövőre egy évszázados Kultúrpalota képtára olyan értékes gyűjteménnyel rendelkezik, hogy messze földön számon tartják. Fennebb említett lokálpatriotizmusom ennek köszönhetően is kellőképpen erősödhetett, amikor a Hősök teréről felruccantam Budára a Nemzeti Galériába, hogy megcsodáljam Ferenczy Károly (1862-1917) gyűjteményes kiállítását. Igazán nagy élmény, rendkívüli művészegyéniség, lenyűgöző, nagy hatású festészete hagy mély nyomot a szemlélőben. A festő nagybányaisága is elégtétellel tölti el az erdélyi tárlatlátogatót, de még jólesőbb érzés, amikor fő helyen két, itthonról jól ismert festményre bukkan: a Bernády-kollekció nagybecsű alkotásai ezek, ma a Megyei Múzeum illetve a képtár kincsei, Ferenczy 1903-ban festett bibliai témájú kompozíciója, a Levétel a keresztről, illetve az 1910-re datált nagyszerű portré, a festőkolléga Szinyei Merse Pál ihletett arcképe. Mint tudjuk, annak idején a városépítő vidéki polgármester jó érzékkel és kellő időben mozgatott meg mindent a fővárosban, hogy a városlakók pénzével eredményesen sáfárkodva, kétségbevonhatatlan, maradandó értékeket hagyjon a jövő nemzedékei számára. A legrangosabb művészeket szólította meg, köztük Ferenczy Károlyt is. Tudom, talán túl gyakran hivatkozunk Bernády György érdemeire, de nem lehetünk eléggé hálásak mindazért, amit Marosvásárhelyért tett, amíg tehetett. Kár, hogy éppen azok nem vesznek példát áldásos munkásságáról, akiknek ez hivatalból kötelessége lenne. De mit mind okoskodom itt?! A lényeg, hogy a kiállítás május 27-ig látogatható. Ha valakit arra vet a sorsa, ne hagyja ki semmiképp a tárlatot.