Azt tudjuk, hogy a „legbelevalóbb” az volt, aki bekopogott a Magányosok Mikulás-báljára az Effendi étterembe. Tekintélyes pocakján feszült a piros köpeny, „sötét” pápaszeme mögül kíváncsian pislogott ránk. Valószínűleg valamelyik jól menő cég öltöztette, mint bármelyik televíziós hírességet.
Fotó: Popescu Ilona
Ki tudná megmondani, hány nagy szakállú, piros sapkás Mikulás rohangált Marosvásárhely utcáin?
Azt tudjuk, hogy a „legbelevalóbb” az volt, aki bekopogott a Magányosok Mikulás-báljára az Effendi étterembe. Tekintélyes pocakján feszült a piros köpeny, „sötét” pápaszeme mögül kíváncsian pislogott ránk. Valószínűleg valamelyik jól menő cég öltöztette, mint bármelyik televíziós hírességet. Talán azért talált ránk, mert kihallatszott a vidám zenebona, s bekukucskálva az ablakon sok szimpatizánst látott, akik piros sapkájukkal a fejükön éppen őt várták. Kissé elcsodálkozott a sok fehér hajú ember láttán, de mégiscsak ő volt a legöregebb, így atyai hangon szólott hozzánk.
Elmondta, hogy sok jót és szépet hallott a marosvásárhelyi Magányosok Klubjáról, meg a vezetőjéről, Kopacz Imola pszichológusról, ezért virgácsot nem is hozott, de ajándékot, azt igen! Bár csekélységet, mert nehéz idők járnak még a Mikulás-világban is!
A klubtagok körülfogták a Mikulást. Voltak, akik énekeltek neki, mint Viola Margit és Székely Árpád, mások verseket mondtak, mint Császár Teréz, Pécsi Ágnes, Cziprián Irén, Menyhárt Margit, Berei Árpád és mások. Őket előnyben is részesítette az ajándékok kiosztásánál. De végül mindenki kapott, mert a Mikulás sohasem részrehajló. Kicsit még elidőzött nálunk. Nézte a táncosokat és morfondírozott magában, hogy nem csak a húszéveseké a világ. Szilágyi Sándor zenekara is ezt húzta. Tetszett neki a zene, még dúdolgatott is. De táncolni nem akarózott. Bizonyára tiltja a mikulási illemkódex vagy egyszerűen csak megöregedett. Eljár az idő a Mikulás felett is. Ezért szükségessé vált egy segéd-Mikulás is, aki a háttérmunkát végezte. Csomagolt, cipekedett, hogy megkönnyítse az öreg bokros teendőit.
Mosolyogva távozott. Bizonyára azt gondolta, hogy a jó Isten szereti a jókedvű embereket, különösen akkor, ha nemes a céljuk. Miután a Mikulás elment, a jókedv maradt. Mindenki táncolt, csak az nem, akinek fájt a lába, vagy talán az is! Lekerültek a fejekről a piros sapkák, mert túlfűtötté vált a hangulat. Nem is csoda, hiszen egy második Mikulás is érkezett. Szakálla ugyan nem volt, de volt nagy szíve, és az ízletes vacsorát megtoldotta egy-egy szelet tortával.
S hogy ki volt az öreg Mikulás? Hajlák Attila római katolikus lelkész, aki, bár korban mérföldekre jár az első Mikulástól, Szent Miklós püspöktől, lélekben közel áll hozzá.
A szakáll nélküli civil Mikulás Szabó Ödi volt, az Effendi vendéglő vezetője, a Mikulás segédje pedig Péterfi Rozália, a klub egyik tanácsosa.
A bál szervezője és lelke Kopacz Imola tiszteletbeli elnök volt.
Lélekben feltöltődve távozott mindenki, hiszen régi emlékek keltek életre, azok a sejtelmes Mikulás-esték, melyeket valami csodálatos érzés lengett be.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
