Nincsenek nagy és kis tettek

Egy különös kisugárzású pap költő – lapunk régi barátja –, egy szobrászművész, aki faluja sorsát is vállára vette és egy néphagyományban élő, ezt éltető táncos – az erdélyi magyar közművelődés napjának idei Maros megyei ünnepeltjei. A marosvásárhelyi Vártemplomi Diakóniai Otthon Bocskai-termében Baricz Lajos, Fekete Pál és Veress Kálmán vehette át kedden délután az EMKE országos szervezetének kitüntetését. 

– Fontosak ezek az ünnepek. Ilyenkor lelkünk is ünneplőbe öltözik. Ha elmarasztalni kell valakit, gazdag a szókincsünk, de a dicséretre egyetlen szép szavunk van: köszönöm – mondta az együttlét első perceiben Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnök asszonya. Dr. Ábrám Zoltán, az országos egyesület alelnöke arra hívta fel a telt házas publikum figyelmét, jó lenne minél inkább bevinni a köztudatba, hogy nemcsak a magyar kultúrának, illetve költészetnek, hanem az erdélyi magyar közművelődésnek is van egy jeles napja, amely 1885. április 12-éhez, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület születéséhez köthető. 

– Fontos, hogy ma itt, Európában hűen őrizzük identitásunkat, értékeinket, hiszen Európa éppen ennek a hűtlenségnek a válságát éli – tette hozzá az alelnök, aki a továbbiakban a kulturális értéket közvetítő hálózatok fontosságát hangsúlyozta.

 

Ajándék fekete kalapban

– Mindenhol érezzük a jelenlé-tét – hallhattuk Sófalvi Szabolcstól, Marosszentgyörgy polgármesterétől a Baricz Lajosra leginkább jellemző mondatot. A megyeszékhely melletti faluba 26 évvel ezelőtt érkezett katolikus pap már a kezdetektől belevetette magát a szent-györgyi kulturális élet építésébe, és az elkövetkező évek, évtizedek alatt úgy nőtte bele magát a közösségbe, hogy ma már nemcsak a katolikusok érzik a sajátjuknak. Hitével, kiváló szervezőkészségével, derűs lelkületével – a méltató szavaival élve – valóban „vigasz-taló erőt hozott” a Maros menti településre, ahol kezdetben gyanakodva fogadták a nagy fekete kalapban feltűnő plébánost. 

Sófalvi felidézte a „világ közepéről”, Borzontról induló életutat, amely a gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskola után a teológiára vezetett, a pappá szentelés után Kolozsváron állomásozott, végül Marosszentgyörgyön révbe ért. A méltató a költőről sem feledkezett meg, akiben már diákkorban születtek versek, de igazán 1998-ban, két hónapos amerikai távollét után vették pártfogásba a múzsák. Több mint 26 verseskönyvet, kilenc prózakötetet és más könyveket is írt – sorolta a polgármester, majd az emberfeletti szervezőmunkáról, számos rendezvény – egyebek mellett a Csak tiszta forrásból népdalest, a Tavaszi szél… népdalvetélkedő, a Hitem szikla szavalóverseny, a Szent Lukács-festőtábor – világra segítéséről szólt. Az évtizedek során kapott kitüntetések – a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Könyv és Gyertya díj, Maros-szentgyörgy díszpolgára stb. – megemlítése után Sófalvi Szabolcs a Maros völgyében végzett templomépítő munka körvonalazásával zárta laudációját a plébánosról, akit a Jóisten ajándékba adott a szentgyörgyieknek.

Baricz Lajos egyedi humorával üdvözölte a jelenlevőket, majd komolyra fordítva a szót, elárulta, hogy a marosszentgyörgyi léttől egyetlen napig torpant vissza, de hamar megértette, hogy ez a Jóisten akarata. Az elismerést a pap költő három versével köszönte meg, melyek közül talán az Egyén vagyok sorai juttatják leginkább kifejezésre életfilozófiáját: „A világ vígan megvan nélkülem, / ám velem mégis – hiszem – gazdagabb. / Ezért nem mindegy, miként élek én. / Cselekednem hát csak jót szabad.”

 

Újjászületett házak üzenete

Fekete Pál szobrászművész, székelyvéckei polgármester munkájáról Ábrám Noémi szólt az egybegyűlteknek. 

– Életművésznek azt nevezzük, aki mindig azt teszi, ami neki jólesik. Amit Fekete Pál végez, az nemcsak neki, hanem a közösségnek is jó – jegyezte meg a méltató a véckei születésű alkotóról, akinek első munkahelye a marosvásárhelyi állatkert volt, a fordulatot pedig 2000 januárja hozta, amikor először került agyag a kezébe. 

– Harminchat évesen jött rá, hogy ebből csodákat tud készíteni. Szobraira a népies formák jellemzőek, falusi emberek vonásait őrzik magukon, de ezen felül általános emberi tulajdonságokat fejeznek ki groteszkül vagy viccesen – mondta Ábrám Noémi, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy Fekete Pálnak már alkotói pályája első évében egyéni kiállítása nyílt, munkáit a Gyimesektől Németországig ismerik, keresik. Az új század, évezred eleje volt tehát az ő kimondottan értékteremtő időszaka. Az értékmegőrzés kora számára tíz évvel ezelőtt érkezett el, amikor egy Székelyvéckére látogató vendég megkérdezte tőle, hogy mi lesz a falu elhagyott házaival. Fekete Pál magára vállalta a feladatot, 16 házat újított fel, és ezzel a magyarság építészeti központjává tette a települést. 2008-ban lett Vécke polgármestere, azóta számos kulturális rendezvénnyel, hagyományőrző táborokkal, a székely kálvária megteremtésével, szabadtéri tárlat, falumúzeum létrehozásával tette a falut a szellemiekben, hitben gazdagodni vágyók zarándokhelyévé.

A kitüntetett Kis Szent Teréz gondolataival mondott köszönetet: „Isten színe előtt nincsenek nagy és kis tettek, csak nagy és kis szeretet van, amit tetteinkbe viszünk”.

 

Táncban a végtelen

A díjazottak sorát a reneszánszát élő nyárádmenti néptánc-mozgalom, a Vándorcsizma-találkozók elindítója zárta. Veress Kálmán gazdag útjára Ábrám Emese tekintett vissza. A méltató a húsz településen működtetett 50 tánccsoportról, a néptánc szeretetében szervezett, baráti kapcsolatokat építő együttlétekről, a Kodály-féle hitvallást képviselő életről szólt, amelynek legfőbb üzenete: a kultúrát nem lehet örökölni, azt minden nemzedéknek újra és újra meg kell szereznie magának. Veress Kálmán derűs történetekkel ajándékozta meg a jelenlevőket, egyebek mellett azt is elmesélte, hogy a néptánc felé egy fára mászás közben elszakadt lájbi, illetve a ruha rongálásáért járó apai büntetés indította el. Tudását sok mindenkinek, az elsők között Lőrincz Lajos néhai táncoktatónak köszönheti, elkötelezettségét leginkább azok az emberek erősítették, akik igényt tartottak, tartanak munkájára. 

– Számomra a táncban minden benne van, így a Jóisten is – elevenítette fel Veress Kálmán egy lelkipásztorral folytatott vita következtetését, majd azt a vágyát is megosztotta közönségével, amelyet a rábízott gyermekek is ismernek:

– Azt kérem a Jóistentől, hogy az utolsó napomon is engedje, hogy táncoljak egyet.

Az est hangulatát a maros-szentgyörgyi Szent Cecília együttes, illetve a marosvásárhelyi Fagyöngy citerazenekar játéka emelte.