Önsegítő csoport a poszt-Covidban szenvedőknek

Hiánypótló kezdeményezés

Pánikrohamok, folyamatos szorongás, légzési nehézségek, fáradékonyság – ez csupán néhány azon tünetek közül, amelyek a koronavírus-fertőzésen átesett személyek mindennapjait nehezítik meg hetekkel, de akár hónapokkal a fertőzésből való kigyógyulás után is. Akadnak olyanok is, akik, bár kézzelfogható testi tüneteik nincsenek, mégis úgy érzik, valami megváltozott, „nem olyanok”, mint azelőtt. Ugyanakkor sokan vannak körülöttünk, akik nem fertőződtek meg, vagy egy könnyebb lefolyású változatát tapasztalták meg a betegségnek, viszont elvesztették szerettüket, vagy éppen a poklok poklát élték át hetekig, miközben családtagjuk a kórházban, súlyos állapotban az életéért küzdött. Ezeknek az embereknek szeretne támaszt nyújtani a Marosvásárhelyi Bolyai Téri Unitárius Egyházközség hiánypótló kezdeményezése, hetente egyszer önsegítő csoporttevékenységet szerveznek a poszt-Covid-tünetekkel, illetve a fertőzéssel összefüggésbe hozható nehézségekkel küszködő személyeknek. A kezdeményezésről, amely iránt nagy az érdeklődés, Nagy Gizella mentálhigiénés szakemberrel beszélgettünk.

– Miért gondolták úgy, hogy szükség van erre a kezdeményezésre?

– Mentálhigiénés segítőként nagyon sok Covidhoz köthető esettel találkoztam. Sokan vannak, akik átestek a fertőzésen. Mindenki másként tudott megküzdeni vele, és mindenkinél másként zajlott a folyamat. Van, akinek maradtak vissza korábban nem tapasztalt fizikai vagy pszichés panaszai, van, akinél nem. Van, aki mer beszélni a félelmeiről, szorongásairól, de olyan is, aki úgy gondolja, hogy az a jó, ha erősnek látszik, ezért inkább hárít, és kifelé az erős, kikezdhetetlen, bátor énjét mutatja. Én nem mondhatom, hogy nem féltem, inkább odafigyeltem, és tanultam az új helyzet megélési lehetőségeit. Amikor a férjemmel mindketten megfertőződtünk, féltem. Először próbálgattam az elterelő utat. Hogy én biztosan nem is fertőződtem meg, hiszen csak fáradtnak, elesettnek éreztem magam. Ízlelés, szaglás rendben volt. Nem volt hőemelkedésem sem. De aztán furcsa allergiás tünetek jelentek meg, megnehezedett a légzés, nehezen tudtam koncentrálni, nehezemre estek a szavak, keresni kellett néha, vagy nehéz volt kimondani, és amikor láttam a férjem állapotát, a félelem belém költözött, és mindennapi társam volt a megküzdés idején. Dolgozni kellett azon, hogy ne ő irányítson. Főként városon kevesen mondhatják el magukról, hogy közvetlen vagy közvetett módon nem tapasztalták meg a vírus okozta egészségi változásokat. Van, aki könnyen átesett a betegségen, talán észre sem vette, csak felébredt egy új diagnózissal, ami a vizsgálatok során kiderült, hogy akár a fertőzés szövődménye is lehet. A világjárvány új helyzet elé állított minden szakembert. Virtuális térbe szorult világunk nagyon sok embernél megsokszorozta a veszteségérzet terhét. Nem lehet összehasonlítani a személyes találkozást a képernyőssel. A temetési rituáléink is átalakultak. Sok ki nem mondott lelki teher nehezedett az emberekre. Elsősorban ezért fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy sajátos önsegítő csoportok létrehozásával próbáljunk együtt, egymásért és természetesen magunkért tenni, hogy hosszú távon ne okozzon megbetegedést a sok elfojtott, ki nem mondott lelki vívódás. Kedei Ibolya vallástanárnő azonnal partner volt a szervezésben és a csoportok vezetésében. Ezek a csoportos tevékenységek nemcsak a Covid-fertőzésen átesetteknek szólnak, hanem azoknak is, akik úgy érzik, hogy a gyászuk valahol elakadt, vagy néha nagyon mélyre húzza őket, illetve akiknél az előző év tiltásai, a fizikai találkozások elmaradása, a rémítő információk ármlása, az ellentmondásos közlések okozta elbizonytalanodás, az egyedüllét váltott ki félelmet vagy szorongásos időszakokat. 

Egy családtag elvesztése nagy lelki megpróbáltatással jár. A világjárvány ezt a megpróbáltatást beszorította az egyén belső életébe, hiszen nagyon sokan el sem búcsúzhattak, meg sem látogathatták, sőt telefonon sem hívhatták szerettüket, ha a kórházba került. Csak annyi történt, hogy behívtak valakit a családból, hogy azonosítsa elhunyt szerettét. Ez a hozzátartozónak életre szóló trauma. Ugyanakkor a temetési szertartás is sok esetben csak egy koszorúkkal tele rakott sírhalom mellett elhangzó gyászbeszédből állt.

– Melyek a leggyakoribb panaszok, gondok, amelyek miatt úgy érzik, segítségre szorulnak a koronavírus-fertőzésen átesett személyek? Elsősorban testi tünetekkel, vagy inkább lelki problémákkal, szorongással, pánikrohamokkal küszködnek?

– Vannak, akik elbizonytalanodnak a testi tünetek megtapasztalása során. Nem tudják eldönteni, a tünet valós-e, vagy éppen mennyire súlyos. Tanácstalanok, hogy forduljanak-e orvoshoz vagy sem. Legtöbben tüdőröntgennel próbálják megnyugtatni magukat, amikor légzési nehézségeik vannak. Magam is ezt tettem. De amikor nagyon nehéz levegőt venni, amikor érzi az ember a nyomást a mellkasán, bármennyire is akarja irányítani a tudatával, ott van benne a kérdés, hogy vajon jó, elég, helyes a segítség, amivel enyhíteni próbál a panaszain? Tehát egyfajta félelem azért ott van a lelkünk mélyén. Sokszor csak elhitetjük magunkkal, hogy kézben tartjuk a lelki folyamatainkat. Hogy mi vagyunk a belső világunk irányítói. Ez azért nem teljesen van így. Az önsegítő és a sorstársi csoportok a lelki folyamatok, a reakcióink, a különböző késztetéseink meg- változtatására kitűnő eszköznek bizonyulnak. A testi tünetek megbeszélésére szakembereket hívunk meg, hogy elmondják, milyen lépéseket kell tennünk adott helyzetben. Természetesen testi tünetek kezeléséről szó sincs. Azt majd mindenkinek egyénileg kell megtennie, a megfelelő szakember segítségével. 

– Mekkora volt az érdeklődés az egyházközség által közzétett felhívás iránt?

– Egyetlen felhívást tettünk közzé, hiszen nincs minta, ami alapján a találkozásainkat szervezhetjük. Nem tudunk arról, hogy egy egyházközség égisze alatt valahol hasonló csoportok működnének. A felhívásra nagyon sok volt a telefonos érdeklődő, de egyelőre kisebb létszámú csoporttal indultunk. Az önsegítő csoportok esetében 6–12 tag a minimális létszám. Ezek a kis csoportok. Mi 12 résztvevővel indultunk, de van lehetőségünk új csoportokat indítani, vagy adott esetben a meglévőt bővíteni.

– Milyen tematika köré építik fel a csoporttevékenységeket, illetve kik azok a szakemberek, akiket bevonva próbálnak segíteni a koronavírus-fertőzés utóhatásai miatt szenvedőknek?

– Az önsegítő csoportokról tudni kell, hogy általában két úgynevezett „tengely” határozza meg a csoport jellegét. Egyik a konfliktus, trauma, diszfunkció vagy életvezetés köré szerveződik. A másik tengely az alkalmazkodás, a változás mint cél. Az önsegítő csoportokat elsősorban a személyes találkozás, a kommunikáció, a kölcsönös bizalom és a közös tanulás tartja össze. Általában az aktuális csoportigény alakítja a találkozások jellegét és témáját. A sorstársi csoport, amint a megnevezése is mutatja, azonos vagy hasonló sorsú emberek csoportosulását jelenti. Ebben az összezavarodott viselkedési, egészségügyi, szociális hálózati helyzetben a belső és külső egyensúly helyreállítása az elsődleges szempont. De, amint már korábban is elmondtam, nincs a kezünkben egy olyan minta, ami alapján elindulhattunk volna. Szakemberként, de ugyanakkor résztvevőként veszünk részt, illetve vezetjük a csoportot. Amolyan részvételi modell alapján, de úgy is fogalmazhatnék, hogy atipikus önsegítő csoportként működünk. Az első találkozásokat Kedei Ibolya vallástanárnővel vezetjük mint mentálhigiénés segítők. Most már több mint három éve elvégeztünk Szegeden egy olyan gyászfeldolgozási képzést, amit előttünk egyetlen erdélyi szakember végzett el. Azóta nagyon sok képzésen vettünk részt dr. Sarungi Emőke, Singer Magdolna és sok más, gyászkíséréssel foglalkozó szakember vezetésével. A szakirodalom több mint 40-féle veszteséget tart számon. Az ember életében a veszteség elszenvedése kikerülhetetlen. Ezzel már kora gyermekkorban találkozunk. Minden veszteség gyászfolyamatot indít el bennünk. Ez a mi természetes reakciónk az elszenvedett veszteségtraumára. Az elmúlt évben megtapasztaltuk, hogy a veszteségek, a félelmek, a bizonytalanság érzése mennyire képes megbontani a külső és belső egyensúlyunkat, és hogy ez az egyensúlyvesztés néha súlyos következményekkel járhat. Egyelőre tehát az egyensúly helyreállításával kezdtük.

– Csoportos tevékenységekben gondolkodnak, vagy lehetőség lesz egyénileg is segíteni az érintetteknek, amennyiben sajátos problémáik vannak?

– Csoportos tevékenységgel kezdtünk, de a sajátos problémákra egyéni megoldásokat keresünk szakemberek bevonásával. Amikor poszt-covidos tünetekről beszélünk, meg kell említeni, hogy nem minden területen és nem minden szakember fogadja el, hogy ez valóban létezik. Olyan személlyel is találkoztam, akinek a szakember, akihez fordult, azt mondta, ez csak tömeghisztéria, szedje össze magát. Hát épp ezzel van gond. Ha „össze tudná szedni magát”, nem fordulna orvoshoz. Nem beszélve arról, hogy megalázó, önbizalomromboló egy ilyen kijelentés a szakember részéről. Csak jobban elbizonytalanítja a segítségre szorulót, nem létrát nyújt a gödörbe, hanem kiveszi a maradék hajszálvékony kapaszkodót is a kétségbeesett ember kezéből. Azonban ha ez az egyén bekerül egy ilyen csoportba, megerősödhet az önbizalma. Együtt tanulva képes lesz helyreállítani az elveszett egyensúlyt.

– Eddig kétszer találkozott az önsegítő csoport. Milyen tematika köré építették fel ezt a két találkozót, illetve az elkövetkezőkben mire számíthatnak a résztvevők?

– Az első alkalom célja főként a találkozás, az ismerkedés és az igényfelmérés volt. A következő az előző évről szólt Kedei Ibolya és Balázs Fülöp Ildikó vezetésével arról, hogy ki hogyan élte meg a 2020-as évet. Fokozatosan érkeztünk meg a jelenbe. A második alkalom már a két találkozás között eltelt időszakról szólt, illetve arról, hogy lehet-e a nagyon elkeseredett helyzetben valamiért hálát adni. Szeretnénk az örömforrásokat felszínre hozni úgy, hogy közben a veszteségek feldolgozásán, az egyensúly helyreállításán dolgozunk. Fontos, hogy a cipelt terhekből le tudjunk tenni, hogy ne csak egy sötét szemüvegen keresztül lássuk az életünket, hanem cseréljük le minél gyakrabban a hála, az öröm, a vidámság áttetsző szemüvegére, ami látni engedi azt is, amiről azt gondoljuk, rég elveszett. A lelki gondozás mellett a fizikai állapotunk javítása is központi helyet foglal el a tevékenységeken, Balázs Fülöp Ildikó asszisztens, életmódtanácsadó légzőgyakorlatokat és különböző relaxációs gyakorlatokat tanított, amelyeket mindenki egyénileg is gyakorolhat. 

– A továbbiakban is be lehet kapcsolódni a csoportos tevékenységekbe?

– A program folytatásáról a Bolyai téri egyházközség irodájában lehet érdeklődni délelőttönként.

***

A Bolyai Téri Unitárius Egyházközség kezdeményezésébe különböző területeken dolgozó szakemberek is bekapcsolódtak, köztük dr. Bokor Emese Katalin, Marosszentgyörgyön rendelő családorvos főorvos is, akinek a páciensei közül többen panaszkodnak poszt-Covid-tünetekre. – A Covid-fertőzésen átesett páciensek zöme pszichés problémákra panaszkodik, ami a fertőzés alatt átélt fizikai tünetek feldolgozásához köthető. A fiatalabb pácienseket nem is a betegség tünetei viselik meg, hanem a bezártság, a tehetetlenség, a feszültség, a kiszámíthatatlanság érzése. Az idősebbeknél, akiknél több társbetegség is jelen van, a fizikai tünetek dominálnak, de a betegség lefolyása után sok páciens pszichés eredetű problémákkal küzd. Nehéz feldolgozniuk a légszomjjal, levertséggel, izom- és ízületi fájdalmakkal járó tapasztalataikat. Sokuknál pánikrohamok és alvászavarok maradtak fenn. Nagyon hasznosnak tartom a kezdeményezést, mert a fertőzésen átesett páciensek, de sok esetben a hozzátartozók vagy ismerősök is fontos tapasztalatokat oszthatnak meg egymással. Minden ember más, másként éli meg a dolgokat, másak a tapasztalatai, és ezt fontos elmondani, megbeszélni, mert az a tudat, hogy nincs egyedül, van egy közösség, ahová elmehet, és elmondhatja, meghallgathatja mások tapasztalásait, segíthet abban, hogy feldolgozza, ami benne van, esetleg válaszokat is kap saját kérdéseire, vagy segíteni tud másokon. A szónak nagy ereje van, pozitív és negatív értelemben is. Ezért tartom fontosnak, hogy a Covid-fertőzésen átesett betegek egy ezt a célt szolgáló tevékenységen részt tudjanak venni – fogalmazott a családorvos.