Ami a napokban a Marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolában történt, ahol karhatalommal vitették el a szülőt, aki a törvény biztosította jogával élni szeretett volna, újra aktuálissá teszi, hogy milyen többségi pedagógusok vezetésével működnek vegyes tannyelvű iskoláink. Ezeket sajnos már nem tekinthetjük a sokat szajkózott megértés és kölcsönös tisztelet helyszíneinek, ha vezetőjük egy magyar nyelvű adománylevél miatt a rendőrség segítségéhez folyamodik.
Ami a napokban a Marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolában történt, ahol karhatalommal vitették el a szülőt, aki a törvény biztosította jogával élni szeretett volna, újra aktuálissá teszi, hogy milyen többségi pedagógusok vezetésével működnek vegyes tannyelvű iskoláink. Ezeket sajnos már nem tekinthetjük a sokat szajkózott megértés és kölcsönös tisztelet helyszíneinek, ha vezetőjük egy magyar nyelvű adománylevél miatt a rendőrség segítségéhez folyamodik. A felháborító eset újra felveti az igényt, hogy egy vegyes tannyelvű intézmény élére pályázó pedagógus esetében az alapvető elvárások egyike kellene legyen, hogy valamilyen szinten ismerje azt a nyelvet, amelyet az oktatók és a gyermekek „másik fele” beszél. És ne magyarellenességükről közismert személyeket bízzanak meg ezzel a feladattal, akit bábként kezelik a melléjük kinevezett magyar aligazgatót. Akit zavar a magyar nyelv, vezessen színromán iskolát, ami szép számmal van a megyeközpontban is. Az igazgatónőn kívül, aki ráadásul nem mondott igazat, amikor azt állította, hogy nem ismeri a szóban forgó szülőt, a helyi rendőrséget is minősíti, hogy hatan szálltak ki a helyszínre, hogy az iskolának szóló adománylevél átadóját egy mondvacsinált indok miatt bekísérjék és megbüntessék. Egész pontosan azért, hogy a szülő nem jelentkezett be az iskolaszolgálatos diáknál, „ahogy azt az iskolai szabályzat előírja”. Kérdés, hogy mennyire tekinthetjük szabályszerűnek azt, hogy tizenéves diákokat ültetnek oda egyes iskolák kapujának az őrzésére. Van-e joga egy tizenéves diáknak a bemenő felnőttet igazoltatni, s feljegyezni a nevét, személyazonossági kártyájának a számát. Amit a rendőrség is csak akkor tehet meg, ha szabálysértést, bűntényt elkövető vagy azzal gyanúsított személyről van szó. Ki biztosítja az iskolába belépő felnőttet, hogy adatait nem fogják a személyiségi jogait sértő célokra felhasználni? Bár kétségtelen, hogy hajdanán is voltak szolgálatos tanulók, egy tanintézmény vezetőjének tudnia kellene, hogy ma már más idők járnak. Naiv és nevetséges dolog azt gondolni, hogy a kiskorú gyerek akadályt jelenthet egy profi tolvaj vagy betörő, esetleg egy rossz szándékú nagyobb diák számára, aki félrelökheti, bántalmazhatja, majd erőszakkal könnyen behatolhat az intézménybe. Egy fegyveres ámokfutóról, amire sajnos, már Bukarestben is volt példa, nem is beszélve. Nos, ha a helyi rendőrség valóban meggondoltan végezné a dolgát, az iskola igazgatóját kellett volna megbüntesse azért, hogy karhatalmi feladatokkal ruház fel tizenéves gyermekeket, s ezáltal előre nem látható veszélynek teszi ki őket. Bár köztudott, hogy kevés a pénz az iskolákban, ezt a gyakorlatot a tanfelügyelőségnek és az iskolafenntartó önkormányzatoknak is minél hamarabb át kellene gondolniuk.
