Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2014-01-24 15:54:30
Hátralépsz –
így közelítesz.
Sodródó perceimbe érkezel, álló pillanat, varázs-
S hiába nem tudom, hogy napszíved melege kit hevít,
magányod érzem, magányomba forrva-
Mintha elszakíthatatlan távolságba gyúlva
viselnénk fényeink.
Nincs logikája.
Metszete az éj.
Jupiter kísér Vénuszom felé –
határainkon vánszorgó összetartozás.
Szigorú békével fogadom,
s ha ajtóm elé lépsz,
nyitom-
Amit találsz, rendetlen álmaim
szilánkjai,
áttetsző csodálkozásaim és szobád.
Magas homlokod ívét hordozom.
Madárlátta szendvicsek ízét,
gondos kezeid nyomán.
Pléd melegét erkélyed csendjében,
szőnyegbe ragadt hajszálaidat,
ujjaid helyét a billentyűzeten,
kávéscsésze fülén,
ajkamon.
Zöldkockás ingedet,
a pózt, ahogyan felveszed cipőd.
Kéken ragyogó nevetésed botlásaimon.
Feltörhetetlen összetartozásod a mindenséggel.
Így vagy itt –
tiszta kép előttem,
tükör.
S ki beléd tekint, arcomra láthat.
Így maradsz örök szépnek, vágynak.
Indulj,
most már tudod, minden a régi helyén.
Versek őrzik a hitet, hogy igaz vagy
és kicsit enyém.
Szobádon lakat (kulcsa Tiéd).
De a kert: szabad.