Távol a zajtól

Piros pontba öltözött falak – egyetlen fekete rejtőzik a büszke sorozatban, de csak akkor vehető észre, ha felhívják rá a figyelmet –, tanulmányi előmenetelről, sikeres versenyekről, táborokról tanúskodó diplomák, a tévé mellett, a sarokban temérdek mesefilm, a szoba másik oldalán elektromos orgona.

Fotó: Nagy Tibor

Piros pontba öltözött falak – egyetlen fekete rejtőzik a büszke sorozatban, de csak akkor vehető észre, ha felhívják rá a figyelmet –, tanulmányi előmenetelről, sikeres versenyekről, táborokról tanúskodó diplomák, a tévé mellett, a sarokban temérdek mesefilm, a szoba másik oldalán elektromos orgona. A kandallóban lobogó tűz megnyugtatja, marasztalja a látogatót. Sebesi Ildikó református lelkész-pedagógus nyolc éve a nagyanyjától örökölt családi házban hozta létre a havadtői gyermekotthont, melynek – akárcsak az induláskor, jelenleg is – 33 lakója van. A Családotthon a Gyermekekért Alapítvány által működtetett otthonban nyárád- és küküllőmenti apróságok és nagyobbacska gyerkőcök nevelkednek, a mostani legkisebb „csa-ládtag” 5 éves, de vannak, akik „kirepültek” már, egyenesen a marosvásárhelyi Sapientia Egyetemre.

– Óvodában, iskolában, mindenhol dicsérik a gyerekeinket. Nagy figyelmet fordítok az oktatásukra, napi programjukból nem maradhat ki a zene-, illetve a bibliaóra, egészen kiskoruktól furulyázni és orgonán játszani is megtanítjuk őket. Rajtam kívül három nevelő, illetve egy – egy évre szerződtetett – önkéntes nevelő foglalkozik velük, erre a feladatra eddig minden évben Németországból hoztam valakit, idén először Budapestről – mondta Sebesi Ildikó. A tiszteletes asszonytól azt is megtudtuk, az otthon külföldi, illetve helyi támogatók segítségével tartja fenn magát, részben pedig önfenntartó.

– Igyekszünk mindent magunk termeszteni, a gyerekeket is megtanítottuk a kerti munkákra. Időnként persze elkel egy kis pénz, de mivel a gyermekvédelmi hatóságtól függetlenek vagyunk, állami támogatásra nem számíthatunk.

A kilencszobás épületben három-négy gyerek osztozik egy helyiségen. Mivel ottjártunkkor még tartott a szünidő, kevesen voltak otthon, a legtöbb gyereket az alapítvány – idéntől anyagi okokból megszüntetett – napközi otthonainak nevelői vitték haza. Az egyik szobában kirakókockákat forgató kislányok és egy kamaszodó testvérpár fogadott. A hatéves Erzsike azonnal átölelt és puszit adott, aztán azt is elárulta, hogy szeret rajzolni, most leginkább „télről szólót”, de zöld dombokat, virágokat is. Az elsős Timi – aki folyton a legjobb minősítéseket hozza haza az iskolából – kedvenc lovaglós játékáról mesélt, Ildikó, aki idén fejezi be a nyolcadik osztályt, egy pillanat alatt körvonalazta a jövőt: a Bolyai líceumban természettudományt szeretne tanulni, majd az orvosi egyetem következik, nem tudja még, hogy akar-e majd családot, de azt igen, hogy orvosnő lesz.