A természet kalendáriuma LIII.

Amikor Marosvécsre megérkeztem, már javában derült az idő. Ebéd utánra teljes fénnyel ragyogott a nap. A kastély dombja hamarosan felszikkadt, az épületek cseréptetőzete vidáman vöröslött a kék ég felé. 

„Amikor Marosvécsre megérkeztem, már javában derült az idő. Ebéd utánra teljes fénnyel ragyogott a nap. A kastély dombja hamarosan felszikkadt, az épületek cseréptetőzete vidáman vöröslött a kék ég felé.

Alant a völgyben a Maros szakadatlanul áradt. Tükre fenyegető módon egyre szélesedett. A szél hajtogatta füzek koronája és bokrosa mögött jól lehetett látni nyugtalanító fodrozását és csillámlását. Így az aggodalom folyamatosan lebegett tovább a levegőben és a gondolatok között. Főleg mert a hírek szerint a havasokban egyre zuhogott, sőt még kitartóbban sűrűsödtek a felhők, így az apadás reménye mindinkább halványult.

A vasútvonalat nem fenyegette elöntés. Brassó és Kocsárd között mindkét irányban zavartalanul folyt a közlekedés”

– kezdi tizenkettedik tükörcserepét Szemlér Ferenc az 1977-ben megjelent Százlátó üvegében, az 1930-as V. helikoni találkozó június 11-ére időzített megnyitójára emlékezve.

Az akkori áradás nem különös esemény, hiszen:

Ha Medárdkor esik,

negyven napig esik.

Így tartja a parasztregula is. Ha meg nem esik, akkor negyvennapos szárazság várható. Egyesek a Medárd-napi esőt a bibliai özönvíz kezdetével hozzák összefüggésbe. Valós alapja is van ennek, hiszen a Folyamközre is igaz, hogy ekkor törhetnek be a tengerek felől az esőt hozó légtömegek a szárazulatok fölé. Hogy az idén is árvízzel érkezik-e a Maros völgyébe Medárd, elválik. De hogy a Duna felső és középső vízgyűjtőjében nagy esőzések duzzasztják árvízzé a folyókat, már valóság.

Kis szikkadás kell, s máris virágba borulnak a Keleti-Kárpátokban a kaszálók, megcsendülnek a kaszák, szénaillat hömpölyög a Maros menti réteken.

Lassan elvirágoznak a bazsarózsák a kiskertekben. Az utak mentén s a parkok sövényeiben virágzani kezd a fagyal. Émelygően erős illata szinte bódító. A lucfenyők hajtásai akkorára nőnek, hogy most érdemes azokat fenyőszörpkészítéshez szedni. A még korai nyári szitáló fényű erdőszéleken bontja virágát a gyűszűvirág. Felhevült mezők ontják a zsálya illatát. A hársfák virágát déli verőben kell szedni, míg az esős időszak be nem köszönt. De a cickafark sátorozó virágzatát, a gyermekláncfű és a szamóca levelét, a gyöngyvirág gyöktörzsét, az ibolya tőkocsányát is most gyűjti a gondos gyógynövényes. A kakukkfű legnagyobb illóolajtartalma is erre az időszakra esik. Sült húsok ízesítésére kiválóan alkalmasak a Németkalap alatti legelők Thymusai. Az alig szemerkélő eső is már csiperkék boszorkányköreit bűvöli az erdőszélekre, az öreg tisztásokra. S a bővebb csapadék most húzza ki a földből a mezei szegfűgomba illatozó kalapocskáit. S ha megszusszan az eső, s kidugja tűzfejét a nap, rá napra már vargányát, akár fenyőalja gombát is talál a kutatáshoz edződött szem a fenyőerdők alján.

S a bodza. Bizony most virágzik az is.

Mikor virágzik a bodza, büdös az iskola.

A kisdiákok már alig várják az iskolaév végét, a nagyvakáció kezdetét. Hát ettől büdös az iskola e tájt.

A Sambucus nigra feketéje csak termésére utal, kéttenyérnyi fehér virágzattányérjaiból most kell libapezsgőt készíteni. Valamikor a legjobb bodzaszüretelő hely a katolikus temető árka s a zsidó temető felső fertálya volt. Ma már a jeddi erdőszélig kell elzarándokolni, ha nagy testű bodzasátorokat akarsz szedni, kedves Olvasóm.

Megéri ám! Micsoda nagyszerű libapezsgő érlelődhet a ház kertre néző, félárnyékos teraszán! A fellobbantott vízbe oldjuk a cukrot, s hogy aranyló mézszínben játsszon italunk, a cukor egyötödét pergelve adjuk az ötliteres befőttesüvegnyi léhez. Langyos vízzel nyakon öntött citromkarikákat teszünk a kissé beszárított virágzatok mellé. Azért kell a virágzatokat enyhén megaszalni, hogy beérjen bennük a sok-sok virágporszem. Az erjedéskor ezek szabadítják majd fel a szénsavat. Ha kellő időben fojtó dugójú literes üvegekbe fejtjük a nedűt, hosszú hónapokig élvezhetjük ennek az ártatlan pezsgőnek a zamatát, ahogy kibuggyan a felnyitott üveg száján szénsavas varázsa. Margit dédnagynéném, az egykori kutyfalvi kántortanítónő volt mestere az ilyenfajta nyári italoknak.

A tizedikei Margit-napot is esőt hozónak tudja a népi szólás:

Margit-napi esőcseppek

Negyven napig elperegnek.

A Retkes Margit napján vetett retek pudvás lesz, Legyes Margit meg kötényében hozza a kellemetlen rovarokat.

Pudvátlan retket, árvíztelen Marost, bodzaillatú nyarat kívánva minden kedves olvasómnak, maradok kiváló tisztelettel:

Kelt 2013-ban, Kaszáló havában, Medárd napján.