Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2025-06-02 16:00:00
LIV. Marosvásárhelyi Zenei Napok záróhangversenye 2025. május 29.
Karmester: Nestor Bayona (Spanyolország)
Szólista: ifj. Csiky Boldizsár (zongora)
Műsoron: J. Brahms: 1. d-moll zongoraverseny.
J. Sibelius 3. C-dúr szimfónia, op. 52
Brahms első nagyzenekari műve a d-moll zongoraverseny volt, amelyet 1859-ben mutattak be, a szerző zongorajátékával. A mű bátor és merész bevezetése nagyszerű, dacos, torokszorító témájával óriási tehetség érkezését jelezte. Túl sok előadásra nem lehetett számítani, mert a mű túl nehéz és nagy volt, túl igényes, szellemileg túl megerőltető, egy kritikus Lipcséből azt írta, hogy a zongoraszólam a lehető leghálátlanabb, a zenekaré pedig szaggatott akkordok füzére. Anton Rubinstein pedig így fogalmazott: „Brahms zenéje a nappaliban nem elég elegáns, a koncertteremben nem elég tüzes, a vidéknek nem elég primitív, a városnak nem elég kulturált.” A művet ritkán tűzték műsorra, és csak az 1950-es években lett az egyik legnépszerűbb zongoraverseny. A közel egyórás kompozíció fizikai és intellektuális szempontból is nagy megterhelést jelent minden zongoraművész számára. Brahms robusztus zongorastílusa, zenéjének rendkívüli intenzitása különleges állóképességet követel – Robert Schumann írta már 1853-ban a szerző fiatalkori szonátáiról, hogy azok tulajdonképpen „rejtett szimfóniák”. Nem mondom, vártam már a Brahms d-moll zongoraversenyének megszólalását az ifj. Csíky előadásában. Az ő játéka már régen jelezte, hogy ez a bonyolult, hatásra törekvő brahmsi nagyromantika az ő világa is. És ez a hangverseny színvonalában elérte a fesztivált indító koncert remek hangulatát, a zongorista virtuóz, őszinte előadása emlékezetes pillanatokkal ajándékozta meg (no meg Sibelius 3. szimfóniája is) a hallgatóságot.
Mert Sibelius sem úszta meg a hozzáértők kekeckedését. Virgil Thomson zenekritikus (Tribune) a 3. szimfóniát vulgárisnak, öntetszelgésnek, provinciálisnak találta. Az ő szemében a szerző nem volt több, mint „az utóromantika anakronisztikus maradványa”. Pedig a professzionizmus legpozitívabb értelmében mutatkozott be a mű. A zenekar és a karmester összjátéka a zongorával itt is művészi produkcióvá emelkedett, és óriási sikert aratott. Köszönet a fesztivál résztvevőinek és szervezőinek a maradandó élményekért.