Folytatjuk Rozvány György visszaemlékezésének közlését, mert a szemtanú hitelességével írta meg emlékeit Arany János ifjúságáról.
Nagyszalonta az 1900-as évek elején
Folytatjuk Rozvány György visszaemlékezésének közlését, mert a szemtanú hitelességével írta meg emlékeit Arany János ifjúságáról:
VII. [ROSSZ SZEME. – VISSZATÉRÉS A SZINÉSZETBŐL.] … Tudjuk, hogy Arany János egy kevéssé rövidlátó volt. Rendkívül tanulási szorgalma és minden könyvnek, mely kezébe került, elolvasása szemének gyarlóságát még fokozta is; következésképen, amit tanárai a Mathesis és Geometriából a táblán magyaráztak, ő abból semmit sem vehetett ki…
Miután ő itteni jegyző korában nagyobb területeket felvett, azokat a testvérek között elosztotta s ezekről igen csinos és szabatos térképeket csinált; önmagamnak csodálkozva teszem föl a kérdést: kitől tanulhatta meg a földmérést, s miképp vehette fel szabatosan a területeket, midőn – tudtommal – a mérő láncon kívül más egyéb mérnöki eszközzel, vagy épen messzelátó csővel nem rendelkezett?
…Még egy másik jelenség is csodás Arany János életében, ami a legjobb látidegeket kellett volna, hogy nála igénybe vegye: értem a magyar táncot.
Mi sokszor mulattunk együtt ifjúkori zártkörű, úgynevezett „dáridókban”. Legtöbbször ő volt köztünk a kedvfokozó hangadó: „Igyad a bort, rúgjad a port!”. És mégis – bár igen finom zenehallás és érzékkel bírt – sohasem láttam őt a zene csattogó és szilajodó ütemére még a lábát sem megmozdítani, annál kevésbé a táncot megkísérleni. E talányos jelenségre mondhatnánk: nem volt kedve hozzá. De ekkor ismét előáll a másik talányos kérdés: hogy írhatta ő le a „Magyar Táncot”, épen ő, aki életében még egy lábmozdítást sem tett a táncban, oly szépen, oly híven, oly nagyszerűn, hogy az ezt olvasó a zenét szinte hallja s a táncoló párt pedig előtte lebegni véli, mintha élő szemeivel látná, édes gyönyörrel elmereng a magyar táncon. És ezt egy gyenge látidegű ember figyelte meg legapróbb részleteiben és adott róla oly ragyogó szép leírást, … Ő 1836 derekán jött haza a színészetből.
Ez az 1836-ik év e századnak a leggyászosabb évei közé tartozik. Ezen szerfelett ínséges évben az Arany-család is elvesztette kis marhaállományát. A termés szűk volta miatt szűken volt a kenyér házuknál. A kis marhaállomány elvesztése folytán segély semmiből. Mily nagy fájdalmat érezhetett a nagy lélek azon szomorú helyzetben, hogy ő volt az egyedüli ép kéz s láb a magával tehetetlen, ínséges családnál.. .
Én 1836. aug. végén jöttem haza a Szepességről iskolai szünetre, Arany Jánost már a posta háznál találtam, ülve a posta expeditor, Pápai István kunyhólakának eresze alatt s tanulva Márton német grammatikáját. Köszöntem neki. Elfogadta; de tüstént lehajtotta fejét az olvasásnak. Bemenvén Pápai hivatalos szobácskájába, beszédjében – egy pár szó után – Aranyra tért át, magasztalva’ ennek kitűnő tehetségét és szorgalmát. – Kérdésemre: itt lakik? röviden felelte: egész nap itt van nálam, együtt olvasgatunk. Megértettem ezen egy pár szóból, hogy a szegény postaexpeditor Pápai Arannyal kenyerét megosztotta, s a német nyelvben még oktatta is…
Pápai múltjáról, illetőségéről semmit sem tudtunk, csak annyit, hogy kiszolgált őrmester volt, a latin klasszikusokban nagyon, a német nyelvben alaposan jártas. Gyér beszédében nagy olvasottságot és tudományosságot eláruló dialektikája előtt mindenki tágított: de mindezen szép tulajdonai ellenére erős borivó, néha a mértéktelenségig. Ez a hallgatag postaexpeditor történetesen Arany Jánost fölösmerte. Nagy zajt ütött mellette: „micsoda dolog az, hogy az urak ily kiváló tehetséget veszni engednek”. A lelkész-esperesnél tanítói állást kért számára, de ez azt felelte: „Szalontán komédiás nem lesz tanító”. Pápai nem tágított. Elment a rektorhoz, a presbitérium tagjaihoz, s végre ezeket megnyerte Arany részére. Ismét elment az espereshez, s ezelőtt saját szomorú sorsát feltárta: „Legjobb tanuló voltam az enyedi kollégiumon. Egy ifjúsági hibámért nekem meg nem bocsátottak. A méltatlanság felingerelt. Katona lettem. Most semmi vagyok, egy részeges.
Az esperes a hallgatag ember ily revellátiójára megdöbbent, s beleegyezett, hogy Arany rendkívülileg a negyedik elemi és első latin osztály tanítója legyen, következő évi Szentgyörgy napjától pedig rendszeres tanító, tisztes fizetéssel ellátva.1
1 Rozvány György: Arany János életéből. Húsz folyamatos közlemény a Nagy-Szalonta és vidéke c. szépirodalmi, társadalmi, közgazdasági és iparérdekű hetilapban. Szerk. Szikszay Lajos, Csorvásy István. 1890. jan. 12–máj. 11. között.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
