A keresztek hegye

2017. szeptember

Felejthetetlen körúton vettünk részt az elmúlt nyáron négy balti országban és Oroszország nyugati, Balti-tenger melléki részén.

Az utóbbi években több nyugat-európai városban történt terrortámadás, ami rossz hatással volt az érintett országok – Belgium, Franciaország, Németország, Anglia – mint veszélyesebb úti célok turizmusára. Az unió Szabadidős célú utazások című, 2016. évi aranykönyve szerint a turisták által keresett területté vált a gazdaságilag is lendületes fejlődésnek indult Baltikum, a külföldről odaérkezettek száma 30-40 százalékkal növekedett, míg az említett nyugat-európai országokban csökkent. 

Utunk Magyarországon, Szlovákián, Lengyelországon keresztül a Balti-tenger keleti partjaival párhuzamosan Litvánián, Lettországon, Észtországon, Finnországon keresztül Szentpétervárra vezetett, innen déli irányba fordulva az orosz Novgorod, Pszkov városok érintésével újból Lettországon, Litvánián át tértünk haza.

Első jelentősebb állomásunk Litvániában, a Keresztek hegyénél volt.

Ha valaki hegyeket lát, megcsodálja a természet szépségét, de Litvánia északnyugati részében, a Kaunas–Riga főút mellett, Siauliai város közelében fekvő különleges hegy (domb), a Litván Golgota látványa inkább emlékezésre késztető, megrendítő, megdöbbentő, meghökkentő, a világon egyedülálló élmény. Ezt a hegyet nem erdők, virágos rétek borítják, hanem olyan tárgyak, amiről a nevét is kapta: keresztek.

Valójában ez a „hegy” alig 10 méter magas, inkább mesterséges, mint természetes domb. Talán a litvánok sem tudják, mikor és hogyan indult a hagyomány, hogy az odalátogató keresztet helyezzen el a dombon. Valószínű, hogy az első kereszteket az elnyomó orosz birodalom elleni 1831-es felkelésben elesettek tiszteletére emelték, akiket családjuk sosem talált meg. Aztán egyre több kereszt jelent meg a szabadságvágy, a megszállók elleni néma tiltakozás jeléül, és a szokásból mára már közel kétszáz éves hagyomány lett. A jelenben a kereszteken kívül rózsafüzérek, Szűz Máriát, szenteket ábrázoló szobrocskák is kerülnek a műemlékre. Nemcsak a litván katolikusok zarándokolnak el erre a helyre, hanem a turisták százezrei, a világ minden részéről, Japántól Amerikáig, Dél-Afrikától Norvégiáig. Az ide helyezett keresztek száma 2006-ban valamivel meghaladta a százezeret, majd rohamosan növekedett, jelenleg már senki sem tudja számukat, bár több próbálkozás volt megszámlálásukra, valószínűleg milliós nagyságrendről beszélhetünk.

A litván nép szívósságát, megingathatatlanságát jelképező Keresztek hegye a huszadik században sem vált okafogyottá, az orosz és később a szovjet hatalom 1993-ig erőszakkal tiporta le a litván és a többi balti nép nemzeti kultúráját. A szovjet titkosszolgálat pontos terve alapján, különösen az 1940-es megszállás után tömegesen tartóztatták le, távolították el, deportáltak ártatlan embereket, akik menekülni sem próbáltak. Mindenkit, aki a társadalmi ranglétrán egy bizonyos foknál fennebb állt, aki tekintélyével, befolyásával, gondolkodásával veszélyeztette a szovjet-orosz rendszer terveit, elhurcoltak, nevezetesen vezető értelmiségieket, politikusokat, papokat, tanárokat, nemeseket, nagybirtokosokat, bankárokat, kereskedőket, katonákat. Őket szigorított feltételek között, leggyakrabban a szibériai gulagokban tartották, hogy megtörjék, elfojtsák ellenállásukat. Családapákat, anyákat választottak el családjuktól, és a deportáltak közül csak kevesen látták viszont szülőföldjüket. Titkos és konkrét cél volt a balti népek egynegyedének elhurcolása.

A szovjetek a kereszteket és a hegyet ellenséges, ártalmas jelképnek tekintették. 1961 után rendszeresen 4-5 évenként összetörték, felgyújtották a fakereszteket, a kő- és betonkereszteket lerombolták, föld alá ásták, a dombot legyalulták. A litvánok újból összehordták a dombot, és megint megjelentek a keresztek.

A szovjet hatalom később szemétlerakónak használta a helyet. Elhíresztelték, hogy járványok terjednek a környéken, a rendőrség lezárta az odavezető utakat, a dombot még a KGB is őrizte. Felmerült a közeli patakra építendő vízi erőmű gondolata is, azonban ez elmaradt.

Napjainkban a keresztek nagysága néhány centimétertől 3 méter magasságig váltakozik, a nagyobbakra számtalan kisebb vagy apró kereszt van felfüggesztve. Az oda zarándokolók, látogatók végigjárják a keresztek között húzódó ösvényeket.

Számos hírneves személyiség is meglátogatta, és keresztet helyezett itt el, köztük két magyar államelnök is.

1993-ban II. János Pál pápa is odalátogatott és megbízta az ottani ferences rendet, hogy gondozza a zarándokhelyet, és építsen közelében egy templomot, kolostort, amely 2000-ben elkészült. A modern építmény oltárának üvegfalán keresztül élő képben látható a Keresztek hegye, a Litván Golgota.

A Keresztek hegyén állva arra gondolok, hogy minden odahelyezett keresztnek megvan a maga története, a mienknek is.

 A szovjet hatalom kegyetlen tetteinek híre eljutott szülőföldemre, az erdélyi Nyárádmentére is. 1944 augusztusában – szeptemberében a rossz hírű szovjet Vörös Hadsereg közeledése hallatán számtalan pap, tanár, tanító, orvos, gyógyszerész határozott úgy, hogy elmenekül nyugatabbra. Köztük szüleim is, akik négy (13, 10, 6 és 1 éves) gyerekükkel szekéren indultak el az ismeretlen útra, amely 9 hónapi kálváriát jelentett családunknak Nyárádszentannától a Komárom megyében fekvő Ekecs nevű faluig és vissza, 1944. szeptember 14-től 1945. május közepéig, 2000 kilométeren keresztül.

Szüleink halálukig kibeszéletlenül cipelték magukban a háború és a menekülés borzalmait, nem beszélhettek erről gyerekeikkel sem, csak nagyon ritkán és titokban.

2009-ben, 65 évvel a menekülésünk után testvéreimmel 4 nap alatt végigjártuk személygépkocsival menekülésünk útvonalát. Meghatódva emlékeztünk szüleink bátor, önfeláldozó cselekedeteire gyerekeik védelme és biztonsága érdekében.

Gondolataimat idegenvezetőnk felszólítása szakította meg, aki arra kért, hogy térjünk vissza a parkolóban várakozó buszhoz. Útitársaimhoz hasonlóan nehezen váltam el az emlékezésre, önvizsgálatra késztető helytől. Menet közben azon tűnődtem, hogy a kis litván nép (2,5 millió) és nyelv évszázadokon keresztüli megmaradásának fontos tényezője volt a vallás és a hit. Az erőszakos szovjetesítés ellenére sem sikerült a litvánokat beolvasztani, az ország 85 százaléka ma is litván, míg a többi balti ország 25-30 százaléka orosz. 

Úgy érzem, hogy kis népünknek is szükséges, hogy újból és újból emlékezzen őseire, hőseire, mártírjaira. Szükségünk van a Mindenhatóba vetett hiten kívül vallásunk (római katolikus, protestáns) megtartására, megmaradásunk, a jövőnk, gyerekeink jövőjének jobbra fordulásába vetett hitünkre, anyanyelvi oktatásra, iskoláinkra, templomainkra, egymásra való odafigyelésre, szeretetre. Mindezek nagyobbrészt személyünkön, itthon maradtakon múlnak.

 

Veress László