A természet kalendáriuma (CCCVIII.)

Pünkösd szombatján hajnali négykor keltem Abosfalván, hogy még időben érjünk a csíksomlyói nyeregbe. A Kis-Küküllő völgyének tejfehér ködburkát csak Balavásár után lebbentette meg a hajnal, s a ködön át hallani véltem Szabó Lőrinc harsogó rigóit, jó 89 év távolából:

 

(…) Hajnali négykor e szárnyas égi

korhelyek dala vert ma fel.

Micsoda hangok csetepatéi!

Füttyök, sípok, ezer meg ezer!

Bosszantott ez a csibészlárma,

de a szívem nemsokára

együtt dalolt, egy nótára

vert veletek, buta sárgarigók.

 

A Hajnali rigók kapcsán írta volt Szabó Lőrinc egy datálatlan levelében:

(…) Hajnalban egy (…) üres szobában ablakot nyitottam, és már ott hallottam a várkerti rigókat. Virradatkor gyalog mentünk haza (egy baráti találkozóról) feleségemmel, és útközben minden kertből ugyanazt a madárkoncertet hallottuk szakadatlanul ismétlődni. Otthon már bosszantott is, hogy az ágyban még mindig nem hagy aludni a sok rigófütty. Napközben Az Estnél dolgoztam, délután valamiért a Balatonra készültem, és Kelenföldön igyekeztem elérni a vonatot. De nem sikerült. Egy három órával későbbi vonattal indulhattam csupán. Emiatt villamoson visszafelé indultam a városba, és útközben egy zöldvendéglő kertjénél, mely egyébként teljesen idegen hely volt számomra, leszálltam. Az Estnél már 2-3 sort kigondoltam a vers kezdetéül, azt a korcsmában folytattam és befejeztem.

Az első napsugarak Sófalva alatt szúrták át a fellebbenő ködöt, s pipáló hegyek áhítata emelte a nap korongját a keskenyedő horizont felé. Már rég nem rigók, de innen-onnan ékes kakashang köszöntötte a fényt. Ünnepben álltak a rétek, s az itt még virágzó orgonabokrok akácokkal versengve küldték felénk illatszonettjeiket. Az egyre lassabban haladó kocsisor ébresztette már Udvarhelytől a tájat, s a Tolvajos-tetőn utolértük az egyre sűrűbben sorjázó keresztaljakat, amelyek még annak reményében voltak, hogy elérik, ha nem is a kordon indulását a kegytemplom elől, de a szentmise kezdetét a Hármas oltárnál bizonyosan.

A nyeregbe a templomot megkerülve, délről szándékoztunk elérni. A Barátok feredőjénél vártak rám. A rigók. No nem a budai hegyekéi, s nem a Kis-Küküllő mentiek. De az ottaniak. Már nem daloltak – sem szerelmes dallamokat, sem harci nótákat. Mással voltak elfoglalva. Fittyet hányva az úton vonuló embertömegre, a sarjadzó fűben serényen keresték a kora délelőtt csemegéit. Néha-néha felvetették fejüket, csupáncsak azért, hogy jelezzék ottlétüket. Egymásnak.

 

S mintha én volnék a hajnal,

mintha én volnék a kert,

úgy megteltem e friss zsivajjal,

úgy telezengett az irigyelt

állati jókedv bölcsessége,

hogy valami könnyű égbe,

földöntúli békességbe

vittek, emeltek a földi rigók (…)

 

Az állati lét bölcsessége nem a könnyű ég földöntúli békessége, hanem a földre visszaszállt józanság – tanítását itta szemem.

Hogy aztán az eredetileg erdésznek készülő Marian Adam Waligóra lengyel pálos szerzetes magyar nyelvű tanítása adjon választ a bölcsesség, békesség és józanság feltoluló kérdéseire.

A 232 éve, 1786. május 26-án meghalt Benyovszky Móric világutazó története is Lengyelországban kezdődött. Mert részt vett az orosz elnyomás elleni szabadságharcban –  már tábornokként – 1769-ben a cári csapatok fogságába esett, Szibériába száműzték. Kamcsatkába került. 1771-ben néhány társával egy vitorláson szökött meg onnan. Így került a portugál fennhatóság alatt álló Makaóba. A szökevények 1772 júliusában érkeztek francia földre. XV. Lajos megbízta Benyovszkyt egy önkéntesekből álló expedíció vezetésével és kereskedelmi telep alapításával Madagaszkár szigetén. 1774 februárjában Benyovszky Louisbourg néven telepet alapított Madagaszkáron. Kibékítette a sziget harcban álló népcsoportjait. Mint kormányzó, nagy népszerűségnek örvendett, elannyira, hogy a bennszülöttek királyukká választották. 1776-ban visszahajózott Európába. Ellátogatott Magyarországra is, részt vett a bajor örökösödési háborúban, sőt Mária Teréziától grófi címet kapott. 1784-ben Amerikába, Baltimore-ba utazott, ahonnan hatalmas rakománnyal – fegyverekkel, mezőgazdasági munkaeszközökkel – tért vissza Brazília érintésével Madagaszkárra. Benyovszky függetlenségi harcot indított a franciák ellen. Szövetségeseket keresve, tárgyalt Benjamin Franklinnal. A franciák természetesen nem nézték jó szemmel népszerűségét, erősödő befolyását. A sziget francia kormányzója fegyveres sereggel támadt rá. A túlerőnek Benyovszky csapata nem tudott ellenállni, ő maga is egy csata áldozata lett. Francia nyelvű útleírása angol fordításban jelent meg először Londonban 1790-ben Memoirs and travels címmel. A művet Magyarországon Jókai Mór adta közre 1888-ban.

Lálana Benyowsky vagy franciául Rue Benyowski. A Függetlenség sugárúttól a vasútvonal mellett vezető út majdnem egyenesen a Benyovszky utcához visz. (…) Az utcán sétálók többsége szerint – elvégre egy volt francia gyarmaton járunk – a számukra különös nevű Benyowski bizonyára francia lehetett – írta volt G. Németh György Madagaszkári nyomkeresés című útirajzában évtizednyi ideje. Sic transit gloria mundi.

Avagy mégsem? Cséke Zsolt 2017. április 28-án Madagaszkár északkeleti fokán nem először állította helyre az általa évekkel azelőtt felállított Benyovszky Móric-emlékhelyet.

 

Mert hűségesek mindhalálig,

isteniek egyedül a virágok,

egyszóval a növényi lét,

velünk szemben, kik jövünk és megyünk.

 

– kölcsönzöm a sorokat az 1981. május 27-én meghalt Pilinszky János Mi és a virágok című verséből – 

 

Világunk száraz keresztjére

gyönyörű dísznek elhelyezve,

tépett füzérként fölszegezve,

mi elkallódunk, ők hazatalálnak.

 

Mai utunkat 424 évvel ezelőttre kanyarítom vissza. 1594. május 30-án lelte halálát Balassi Bálint.

E hely közelében a Víziváros ostrománál kapott halálos sebet 1594. május 19-én Kékkői és Gyarmathy Balassa Bálint költő végvári katona, a magyar nyelvű líra európai rangú megteremtője. E szöveg áll megsebesülésének helyén, egy várfalromon az esztergomi Kis-Duna sétányon.

Élete során többször s hosszan időzött Lengyelországban. 1575-ben a zászlósúrrá kinevezett apa, Balassi János, hogy udvarhűségét bizonyítsa, a Báthory István elleni lázadók közé küldte fiát, akit elfogtak. De a leendő lengyel király – aki a kerelőszentpáli csata után Kolozsvár főterén a legnagyobb kegyetlenséggel fejeztette le a Pókai fivérek egyikét – Békessi Gáspárnak s az ifjú Balassinak is nemcsak hogy megkegyelmezett, de magával vitte őket Krakkóba a koronázásra is. 1589 őszén Balassi újra Lengyelországban bujdokol, itt s ebben az évben született legismertebb verse, az Egy katonaének is, ahogy az Adj már csendességet című himnusza is 1591-ben.

Az ún. hosszú háborúban, a török ellen indított hadjáratban újra katonáskodott. Esztergom ostroma során, 1594. május 19-én gyalogosroham közben egy szakállas ágyú golyója mindkét combját elroncsolta. A seborvos amputációval még megmenthette volna, de ő nem fogadta el, mondván, egy vitéz nem élhet lábak nélkül. A vérveszteség és a vérmérgezés miatt május 30-án hosszas szenvedés után hunyt el. Felvidéken, a Kriván havasa alatti Hibbe kegyúri templomában temették el.

Pünkösd múltával, tavasz végén, a nyár ígéretében a Negyvenedik Cupidónak való könyörgés (…) néhány versszakával búcsúzom egy hétig, kedves Olvasóm:

 

(…) Mint szép virágok, fák meg nem újulhatnak

tavaszi harmat nélkül,

Akképpen örömem nem lehet víg kedvem

nékem is nálad nélkül,

Vigasztald meg tehát, te, kit lelkem imád,

hadd éljek már bú nélkül!

 

Óh, te bölcs természet, minden nagy szépséget

együvé így mint forralsz?

Világ csudájára, szívek gyújtására

egy kegyesre mit csinálsz?

Angyali áldott szént, dicsőíttető fént

halandóra hogyhogy ádsz?

 

(…) Forr gerjedt elmémre, mint hangyafészekre,

sok új vers, mint sok hangya,

Arra, mert szívemben szerelem tüzének

csak te vagy édes langja,

Szózatod búm verő vigasságtételnek

zengő s gyönyörű hangja.

 

Öszvekulcsolt kézzel, hajlott térddel-fővel

Juliámnak könyörgék,

Midőn jóvoltától, mint istenasszonytól,

kegyelmet reménlenék,

Hogy megkegyelmezne, tovább ne gyötrene,

Áment reá kiálték.

 

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2018 utolsó hetében, a középiskolai ballagások idején