2024. july 3., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Tompa Mihály, még 1844-ben írt Őszi képek verseinek VI. darabja október hatodikára emlékeztet. 

Szégyenkező leányként áll a nyári tájék


(…) Az ősz egének csak borúja van,
Nincs mennydörgő nemes haragja,
Mely a szétvágott fellegekben
Villámostorát pattogtatja,
Az ősz egének csak borúja van,
Mozdúlatlan tespedt nyugalmiban (…)
 
Tompa Mihály, még 1844-ben írt Őszi képek verseinek VI. darabja október hatodikára emlékeztet. Gyászol a természet is a Kárpát-medencében. A VII. képben e nemzeti gyászt oldja természeti képekbe a költő méla búja:
 
Mi úsz a légben ősznek idején,
Mint eltépett fátyol, hosszan, fehéren?
Fehér fátyolt kötött karjára
A szellő, mely temetkezésre mégyen!
Völgyön, bércen halott vagyon...
Halvány lomb függ az ágakon,
Mikép az elszorúlt szivü anya
Karján, végsőt lehellett magzata…
 
Messze maradt a múltban Az erdei lak, az eperjesi 1845-ös április, a Petőfivel és Kerényi Frigyessel vívott költői verseny. Tompa a forradalmat sem énekelte, e napoknak Petőfi volt a költője. Egyik barátját, Petőfit elveszejtette a fehéregyházi mező, s a forradalom után a másikat is. 1850 áprilisában Kerényi Amerikába emigrált – ekkor írta volt Tompa Levél egy kibujdosott barátom után című versét –, s rá két évre meghalt az iowai Uj-Budán. Bizonyára vigasz is volt számára, hogy, bár már 1847-ben levelezni kezdett Arany Jánossal, 1852-ben találkozott (először) vele.
 
Oh mondd meg nevemmel, ha felkeres Tompa, 
Mily igen szeretlek Téged s őt is veled.
 
– írta volt 1847 februárjában Petőfihez írt Válasz…-ában Arany.
Tompa a szabadságharc gyászának költőjévé vált. Az ő hazafiköltészetének akkor érkezett el az ideje. A gólyához és A madár, fiaihoz kéziratban terjedt országszerte. (Szépnagyanyám irományai közt akadtam volt rá e versek idő fakította tintával másolódott szövegeire.) Aztán Tompa a valóság kegyetlenségéből a Virágregékbe menekült. Lelkiségében református pap elődjét, a középajtai Benkő Józsefet követve, a szimbolizmus terére tévedt: emberi tulajdonságokkal ruházva fel regéi növényvilágát.
 
Szégyenkező leányként áll a nyári tájék
a gyertyafényben úszó ég alatt;
ledobja testéről a tarka rongyokat,
s hideglelős ölelkezésre készül.
 
A tompai ború kései követője, a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó Kálnoky László sorai Az őszből borongós sétára hívogatnak:
 
Kínpadra vont madár
sikoltását utánozza a szél,
majd lenyomja az aggastyántanyák
füstjét a fuldokló mezőkre.
Az erdő sűrűjében láthatatlan
csőrök szemelgetik a haragosvörös bogyót (…)
És mintha csak halálukat siratná,
elered az eső.
Lüktető, személytelen zokogás
rázza a fákat, bokrokat.
Erdők sóhajtozását hallani.
Nyálkás növényi vértől latyakos
zöld leple a mezőnek.
Folyókák sodrában virágmaszat
s üres bogárpáncél hajózik.
És éjszaka
mintha a láthatatlan csillagok
hullatnák könnyüket a földre.
(…) Ilyenkor pókhálósodik meg
arcunkon a mosolygás. (…)
 
Ellenszere e pókhálósodásnak az emlékezés.
A feledés homályából élesztgetem Flór Ferenc nevét. 208 éve, 1809. október 10-én született Váradolasziban a „legmagyarabb magyar orvos”. Hogy mivel érdemelte ki ezt a titulust? Íme, a dióhéjnyi történet.
A pesti egyetemen 1833-ban avatták orvosdoktorrá, ahol elsőként írta és védte meg magyarul Kisdedápolás című disszertációját. Az 1838. évi jeges árvíz idején ő is csónakos csapatot szervezett, és életét kockáztatva mentette a bajbajutottakat, Wesselényi Miklóssal, az árvízi hajóssal vetekedve. Berlinben és Bécsben sebésznek tanult. 1847-ben az elsők között alkalmazta a kloroformos altatást. Felismerve az orvosi nyelv magyarításának szükségességét, Bugát Pállal karöltve teremtették meg a magyar orvosi „nevezéktan” alapjait. 1848 tavaszán – akkor már mint Pest város főorvosa – az elsők között jelentkezett a nemzetőrségbe, majd katonaorvosi szolgálatba, amelynek 1849 januárjától a vezetője lett. Újjáteremtette a honvédorvosi szolgálatot, megszervezte a front- és hátországi betegellátást, felszámolta a műszer- és gyógyszerhiányt, létrehozta a tábori kórházak rendszerét. Indítványára nevezték ki 1849 áprilisában Kossuth Zsuzsannát, Kossuth Lajos húgát, országos főápolónőnek. A honvédségnél addig csak férfi betegápolókat alkalmaztak. Megszervezte a központi katonai gyógyszertárat, a mozgó tábori patikák rendszerét. Újdonságnak számított az újoncok orvosi ellenőrzése sorozáskor, s a rokkantak utókezelése.
1849 augusztusában már az Új épület foglya. Másfél évi börtönre és állásvesztésre ítélték. 1861-ben visszahelyezték Pest tiszti főorvosi és Rókus kórházi igazgatói állásába. Újult erővel látott munkához, de alig tíz hónap múltán, a kormányzati rendszer megváltoztatása elleni tiltakozásul lemondott hivataláról. Ezután az orvosok és természettudósok vándorgyűléseit szervezve hallatta a hangját. A kiegyezés után másodszor is visszahelyezték fővárosi tiszti főorvosi és kórházigazgatói székébe. De 1871. július 7-én a Rókus kórház előtt, máig tisztázatlan körülmények között, a lóvasút halálra gázolta.
Október első hete. A szüret ideje lassan lejár. Hordókba kerül a hegy leve.
Ilyentájt lekívánkozik könyvespolcomról dédnagynéném féltve őrzött filléres könyvecskéje, az 1941-ben kiadott A balavásári szüret. Vécsey Zoltán regényét a székely vértanúkról Balavásár 2000-ben újra kiadta, s iskolája azóta Török János nevét viseli. A kisregény nem történelmi mű, csupán a történelmi események romantikus stílusú bemutatása. De tény, hogy 1851 őszén a balavásári szüret alkalmával titokban találkoztak az erdélyi felkelés szervezői Horváth Károly szőlőjének csőszházában. (Az év szilveszterén tartóztatták le mindnyájukat.) Ma is pontosan tudni azt a helyet: a Vásárhelyt Szovátával összekötő országút halad át rajta.
 
Most
már félévig este lesz.
Köd száll, a lámpa imbolyog.
Járnak az utcán karcsú, roppant,
négy-emeletnyi angyalok.
S mint egy folyó a mozivászon
lapján, úgy úsznak át a házon.
 
Október 6. A város, lett légyen az Arad vagy akár Vásárhely, lassan bebugyolálja magát saját gondjaiba.
 
Acetilén
fényében ázik
az útjavítás. Lenn a mélyben,
iszamos, hüllő-hátu cső,
pára gyöngyösödik a kérgen,
s a városon, mint vér a gézen,
általszívódik a nyirok.
 
Nemes Nagy Ágnes Októbere mintha éppen ráillene erre az urbánus tájra.
 
Vékony
tűz nyüszít, sustorog,
mellette kucsmás, birka-bundás,
mint a makk-ász, guggol a munkás,
fölötte hengerhasu gépek,
rájuk írva: „Consolidated…”
S egy fa. Akár a régi csap,
csöpörésznek a tar gallyak,
szalad, olajjal töltekezvén
a gép gömbölyű béka-testén,
majd a bundára ér a csepp,
s fölsír a tűz: megérkezett.
 
Neonfény
lobban és lehull.
A vizes kőre rácsorog.
Valaki, messze, úgy vonul,
hogy a köd kilométer-odva
énekét tompán sokszorozza –
hallani, amint tántorog.
 
Mintha biza 166 év távolából idehallhatnék egyre tompuló éneke a balavásári szüretelőknek.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2017-ben, az aradi vértanúk napján

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató